Akik a történelemben váltak híressé!

Mátyás és a kultúra

Mátyás kedvelte a művészeteket. Udvarában híres művészek és történészek működtek, mint például: Galeotto Marzio, Janus Pannonius az első jelentős magyar költő, Petrus Ransanius és Antonio Bonfini, az utóbbi írta meg a Rerum Hungaricarum decadest, amelyben a magyar történelmet írja le a kezdetektől az író saját koráig. Mátyás támogatta a tudományokat is, mert mint mondotta: „A tudatlan király olyan, mint a koronás szamár.” Ebben a korban Mátyás rendelkezett a világ második legnagyobb könyvtárával. Ez összesen 2000-2500 corvinából állt, amelynek nagy része azonban sajnos később, a török hódítást követően elkallódott.

Mátyás idején nagyszabású építkezések folytak az egész országban. A budai várat teljesen reneszánsz stílusúra alakította át. Udvarában a művészeken kívül az okkult tudományok művelőit is szívesen látták, Mátyás udvarában seregnyi asztrológus, szellemidéző működött. A krónikások feljegyezték, hogy egyszer, amikor egy török követ járult Mátyás elé, a nagy gazdagságot látva elfelejtette az előre betanult köszöntési formulákat és csak annyit tudott kinyögni, hogy: „A császár üdvözöltet”.

© 2012 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode